|
1953-ban születtem Budapesten. Az első kerületben nőttem fel, de már több mint
huszonöt éve a Marczibányi tér környékén lakom. A Műegyetemen
szereztem gépészmérnöki diplomát, és egyetemi oktatóként 1981
óta ott is dolgozom. Munkatársaimmal 1989-ben kutató-fejlesztő mérnökirodát
alapítottunk, amelyben fejlesztési igazgató vagyok. Önkormányzati
képviselőként 1990-től veszek részt a a II. kerületi önkormányzat
munkájában; emellett 1990 és 2006 között fővárosi képviselő
voltam. A legtöbbet közlekedési és közműfejlesztési kérdésekkel
foglalkoztam. Szeretem a dolgokat komolyan venni; a közösség képviseletét ugyanolyan
fontos munkának tekintem, mint a civil hivatásomat. Négy gyermekem van, kedvenc
időtöltésem a kosárlabda, bár erre munkám és családom mellett
kevés idő jut.
|
Kerületünk legnagyobb közlekedési csomópontja, a Moszkva tér
|